A közlekedés szempontjából, de általánosságban véve a megközelíthetőség miatt is rendkívül lényeges, hogy milyenek az útviszonyok az egyes helyszíneken. Az aszfaltozás Budapest vonzáskörzetében talán még sokkal fontosabb, mint az ország egyéb részeiben, hiszen a forgalom ebben az esetben roppant frekventált. Sehol máshol Magyarország területén nincs annyi jármű, mint a főváros területén. Természetesen a tömegközlekedési lehetőségek is nagyon fejlettek, de ezen kívül elkerülhetetlen része a mindennapoknak, hogy autók százai, ezrei fordulnak meg mindenütt. Az tehát, hogy jó minőségű, kifogástalan út legyen mindenütt, alapszükséglet mindnyájunknak. Még ha saját gépjárművel nem is rendelkezünk, akkor sem elhanyagolható az igény, hogy jók legyenek az utak. Az aszfaltozás Budapest területén és környékén tehát mindenkinek kiemelten fontos tényező, de az ingatlantulajdonosok kapnak ebben a kérdésben kiemelt szerepet. Ha ők foglalkoznak ezzel a kérdéssel, akkor magától megoldódik hosszútávon ez a probléma. Létezik néhány kérdés az épületek költségvetéséről, amelyek nem mindig kerülnek előtérbe, amikor pedig foglalkoznak vele, sokszor már késő és felborul a megfelelő tervezhetőség reménye. A ház bontás ár egyike azon kulcsfontosságú tényezőknek, amelyek jellemzően fel tudják borítani a büdzsét. Sokszor nemes egyszerűséggel nem számolnak a jövendőbeli tulajdonosok a ténnyel, hogy a telken álló épületet előbb el kell takarítani és csak utána kezdődhetnek a munkálatok. Természetesen, ha profi tervezőkkel és kivitelezőkkel hoz össze bennünket a sors, akkor ez nem hat az újdonság erejével, de általában addig a pontig is készülnek pénzügyi tervek, amíg leülnek ezekkel a szakemberekkel tárgyalni a potenciális megbízók. Mindenképpen ajánlatos hagyni némi rezervát a költségvetés készítésekor, ami esetlegesen fedezni tudja a meglepetéseket, amelyekkel nem számoltunk szándékosan vagy véletlenszerűen. A ház bontás ár egy lehetséges okozója lehet a pénzügyek rosszul alakulásának, ezt mindig próbáljuk meg szem előtt tartani!