Minden szakember elmondhatja, hogy a gyepszőnyeg telepítése igazából akármelyik évszakban megoldható. De nyilván, a fagyos időszakban a gyeptégla lerakása nem igazán ajánlott, hiszen ekkor sokkal macerásabb az egész, és lehet, hogy nem azt kapja majd az ember, mint amire számít. A téli hónapokban azzal is gond lehet, hogy a gyepszőnyeghez nem lehet olyan könnyen hozzájutni, mint nyáron vagy tavasszal. Ez azért van, mert a gyep feltermelését nem végzik el a fűiskolák és a fagyott talaj előkészítése is lehetetlen. A gyeptégla lerakása sokszor még tél elején sem ajánlott, hiszen megeshet, hogy a gyep nem lesz képes fagy beállta előtt legyökeresedni. Az erős fagyok gyepszőnyegnek a széleit is felcsavarhatják. Ez pedig azt jelenti, hogy sajnos esélye sincs a túlélésre. Azonban a gyeptégla lerakása minden bizonnyal hibátlan lesz, ha az ember tudja mit csinál, illetve a telepítési időszaknak az őszt vagy a tavaszt választja. Az időjárási viszonyok ilyenkor a legmegfelelőbbek a számára. Automata öntözőrendszer megléte mellett még a nyári kánikulában is lehetséges a sikeres telepítés, azonban tapasztalatot és körültekintést igényel. Ha valaki kezdő és a gyeptégla lerakása mellett dönt, akkor jól teszi, ha a tavaszt vagy az őszt választja. aki pedig úgy érzi, hogy ekkor sem boldogul, keresse fel bátran. az automataontozorendszeres.hu weboldalon is megtalálható szakit! Az oldalra látogatva hamar kiderül, hogy a kertrendezés árak a konkurens vállalatokhoz képest igenis reálisak itt. Természetesen nemcsak ennek lehet örülni, hanem annak is, hogy a kiváló nívó biztosított. A kertrendezés árak pedig még akkor is alacsonyak, ha a megrendelőnek igen sajátos igényei vannak a virágokat illetően, mert épp allergiás valamelyikre, és ezért nem jöhet akármi szóba. Minden kertmester tudja, hogy szóba sem jöhetnek azok a növények, amelyekre a tulaj vagy a családja allergiás. Csak az esztétikai örömökért nem éri meg elviselni a kínzó tüneteket, hiszen az adott fajtát könnyedén pótolni lehet. Ugye a kertrendezés árak attól is függnek, hogy végül milyen növényekkel lesz a kert tele.